A töklámpás titka

 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tök. Ugye most nevettök? De ez a tök nem volt olyan egyszerű földi indás, - heverő, hanem egy nagyszerű töklámpás, mely a kertben álmodoz s ha lement a nap ő csak úgy sugároz. Égett benne egy csodálatos mécses, mely a nap energiáját sugározta vissza és sugárzó szemével nézett a csillagokra. Nézte Holdleányt, ki álmodozott éppen, szíve vágyakkal volt telve, úgy bámult a Földre le. 
Történt egyszer, hogy a kertben járva, felfigyeltem a töklámpásra. Mintha kacsintott volna a fennen járó csillagokra, holdra, égre.
Én is felnéztem s nicsak, nicsak, - hoppá! - lássatok csodát! A Göncölszekéren érkezett egy újabb varázs. Szép Holdleány megelégelte a vágyakozást, csináltatott arany kötelet. Beletekerte a szekér rúdjába, megfogta a végét s lengve, libbenve megérkezett a Földre le,  harmatcseppeket szórva a földre.
Meg is dörzsöltem a szemem, ilyen még nem történt velem. Ó, gondoltam én, mi lenne, ha idejönne elém. Jött is a szép Holdleány, kezében pálca, úgy láttam kész volt egy táncra. De nem hozzám, a tökhöz lejtett lazán. Bámultam én, bámultam ám, hogy miről nem mesél a szám!
- Hopp, de hopp! Hoppiri hopp!
Táncba kezdtek ott a kertben! Kopogott a tök sárga köpenye, libbent a sárga láng, megvilágította a kék ruhás Holdleányt.
Táncoltak, tapsoltak, ugrottak, guggoltak. Lejtettek sorban, kéz a kézben, egyenként is merészen.
Ropták, ropták, a kezüket forgatták. Csoda jó volt nézni, az embert az ilyen megigézi. Libbent-lebbent a kertben a láng, csudára jól ment a tánc!

S ahogy az égre felsétált a hold, - nini! - előjött öt kis kobold.
- Hopp, de hopp! Hoppiri hopp! - Táncoltak, tapsoltak, ugrottak, guggoltak. Lejtettek kéz a kézben, egyenként is merészen. Ropták, ropták, a kezüket forgatták.

Folyt a dínom-dánom az éjen át, hanem az első napsugár felébresztette a kakaskát:
- Kukurikú, itt a hajnal! Közeledik a nap! Kukuri - kú! éji nép, jó álmokat!
Több se kellett, eltűnt a Holdnak tündére. Elrobogott az öt kobold, léptek most álom-mesgyére.
- Hipp, … de hopp … – hoppiri, … de hopp!... - Ásítottak még néhányat, fennmaradni már nem vágytak.
Ott maradt a töklámpás, meresztette szemét a nap sugarára, alig várta, hogy estére megint duzzadjon az energiája. …

Nekem se kellett több, kezem a szívemre tettem s a meseírásnak nyomban nekikezdtem.

Ha nem hiszitek, tegyetek a kertbe
töklámpást, vagy valami mást!
Mosolyra szalad majd szájatok,
csak egy picit várjatok! – Hoppiri, de hopp!